Feedek
Megosztás
© Blogger.hu Template - Another Sun Flower. Blogger Template by blogger.hu
2013 május 29, szerda

Ötödik rész

Eltelt egy hónap, mindenki a helyén volt. Antonini és Ranocchia között továbbra is az elleségeskedés ment. Ranocchia próbálta kerülni, de Antonini mintha kereste volna vele a konfliktust. Egyik nap a nagy áruházban futnak össze, Ranocchia próbált menekülni, de Antonini elkapta őt.

-Csak nem előlem bújkálsz?

-Szerinted?

-Persze, hogy kerülni akarsz, nem akarsz velem szóba állni.

-Csak tudnám minek keresed folyton a társaságomat?

-Na mit gondolsz. Miért?

-Hogy piszkáljál, nem tudom mire jó ez neked.

Antonini nevetett, ekkor Ranocchia továbbakart menni, de lefogta.

-Ne menj el!

-Hagyjál már békén!

-Te nem tudod az igazi szándékomat!

-Semmi jó nem lehet benne.

-Dehogynem! Ki akarok békülni! Semmi értelme ennek a folytonos ellenségeskedésnek.

-Ezt én is így gondolom! Akkor ezentúl kerülni fogsz, úgy ahogy én téged?

-Nem ezt akarom, hanem azt, hogy barátok legyünk!

-Jó, legyünk! Bár annyira nem bízok benned!

-Azt majd az idő megoldja! Meghívlak egy teára.

-Sajnos nem fogadhatom el, mert sietek!

Ment volna tovább, de Antonini megint megállította.

-Nem kell sietned, meghívlak egy teára és ha mondom, akkor el is fogadod.

-Ki vagy te? Mit parancsolgatsz nekem?

-Nem parancsolgatok, de ha mondom, hogy gyere velem, akkor nem tűrök el kifogásokat!

-Így akarsz lenni a barátom? Úgy beszélsz velem, mint a kutyával!

-Bocsánat! Tényleg nem vettem magam észre! Ha szépen kérlek, akkor jössz?

-Akkor talán igen, de akkor tényleg nagyon szépen kérj!

-Ne szórakozz már! Légy szíves gyere, meghívlak egy teára!

-Jólvan, menjünk!

-Ez az!

Beültek valahová, Antonini odament a pulthoz.

-Mindjárt jövök! Hozom a teát. Milyet kérsz?

-Nem lenne egyszerűbb, ha én is jönnék?

-Nem, mert elfoglalják az asztalunkat, így is alig van hely!

-Akkor mindegy, csak gyümölcsös legyen.

-Oké!

Elment megvenni, majd mikor sorra került.

-Jó napot!

-Jó napot! Két gyümölcsös teát kérek szépen.

-Milyen fajta legyen? Van citromos, meggyes, almás fahéjas, málnás, epres, barackos, erdei gyümölcsös, narancsos.

-Akkor legyen két málnás.

-Oké, azonnal hozom!

A lány kiöntötte két csészébe a forró vizet, majd odaadta a két tea filtert, a citromlevet meg a cukrot Antonininek.

-Köszönöm!

Kicsit odébb állt, hogy a következő vendég is odaférjen. Beáztatta a filtert mindkettőbe, majd visszament az asztalhoz.

-Málnás az jó lesz?

-Igen.

Letette Ranocchia elé.

-Ízesítsd be magadnak, nem tudom hogy szereted!

Elfogyasztották a teát, majd Antonininek megcsörrent a telefonja, bár nem hallatszott, mert le volt halkítva a telefonja.

-Rezgek, fel kell vennem! Mindjárt jövök!

Felvette és odébb állt, majd később visszajött és ezt mondta Ranocchiának.

-Most el kell mennem, sürgősen közbe jött valami. Majd máskor bepótoljuk!

-Rendben, menj csak! Szia!

-Szia!

Antonini elment, lassan Ranocchia is távozott. Hazafelé menet rosszul lett, nagyon erősen elkezdett fájni a gyomra, hogy nem tudott talpon maradni. Lefeküdt a földre összekuporodva, mást nem tehetett. Az emberek megnézték, de egyiknek sem jutott eszébe, hogy segítsenek rajta, még csak oda sem mentek hozzá, hogy megkérdezzék mi a baj. Vagy talán csak nem akartak neki segíteni. De nem sokáig volt így, mert azért valakinek megesett rajta a szíve, még ha nem is tudta, hogy mi történt vele, megkérdezte tőle. Mario, az alacsony, kövér termetű ember odalépett hozzá.

-Mi a baj? Segíthetek?

-Nagyon rosszul vagyok, vigyél el orvoshoz!

Alig bírt beszélni.

-Fel tudsz állni! Elkísérlek akkor!

-Nem tudok! Meg fogok halni!

-Hívom a mentőket! Fogalmam sincs mi lehet veled!

-Nem tudom, de nagyon fáj a hasam!

-Ételmérgezés lehet, abba meg nem fogsz belehalni, főleg nem ilyen fiatalon!

Mario kihívta a mentőket, 10 perc múlva jöttek is. Be kellett vinni a kórházba, Mario is elkísérte, mert nem volt vele senki és nem akarta egyedül hagyni, bár nem sokat ért vele, mert úgy is csak egy idegen számára, de legalább érzi a törődést, és hogy valaki foglalkozik vele. Egy kicsit várnia kellett, közben felhívta Luigit, a testvérét, hogy csak később megy haza.

-Szia! Azt hiszem kicsit később érek haza, tehát ne várjál!

Megbeszélték, hogy elmennek kirándulni.

-Most miért? Nem akartunk ma elmenni? Vagy elfelejtetted?

-Dehogy felejtettem el! Csak közbe jött valami, ezért később megyek, de mindenképp elmegyünk! Legyél türelmes és ne hivogassál.

-Mondd el mi fontosabb a mi közös programunknál!

-Majd otthon elmondom, telefonon kicsit hosszú lenne elmondani.

Letette a telefont, hogy ne tegyen fel több kérdést. Majd odament az orvoshoz.

-Milyen az állapota?

Kérdezte izgatottan, mintha már elég régóta ismerte volna, pedig csak most látta először.

-Nincs semmi ok aggodalomra, hamarosan rendbe jön! Ételmérgezés, de ha távozik minden, akkor újból jól lesz. Rosszat ehetett, ez lehet az oka.

-Micsoda megkönnyebbülés! Sokkal rosszabbnak tűnt.

-Pedig csak ennyi.

-Akkor jó, azért itt maradok vele, érdekes, hogy senki sem jön be hozzá.

-Mert még nem értesítette a rokonokat, de nem sokára megteszi, amint jobban lesz. Maga kicsoda?

-Ja, én senki, csak az utcán láttam, hogy rosszul van és úgy éreztem, hogy segítenem kell neki.

-Ezt jól tette!

-Hát igen, nem hagyhattam csak úgy ott. De most mennem kell, van egy kis dolgom!

-Akkor nem tudja hogyan lehet elérni az ismerőseit, családját?

-Nem, nem ismerem ezt a fickót!

Mario elment.

 

Közben Antonini hazaért, azonban egy kicsit nyugtalan volt, felesége meg nem tudta mi történt vele.

-Miért vagy te ennyire feszült?

-Semmi! Nem is vagy feszült!

-De az vagy! Látom rajtad! Összefutottál azzal a Ranocchiával?

-Ja, igen! Összefutottunk és beszéltünk is!

-És mi volt?

-Semmi! Hagyjuk!

Majd leült a kanapéra, utána meg teljesen kiborult, amit Benedetta végképp nem értett.

-Mit csinált veled, hogy így ki vagy akadva?

-Nem érted? Lehet, hogy meg fog halni!

Az asszony igen csak megdöbbent ezen a kijelentésen.

-Miért? Mit csináltál vele? Leszúrtad és otthagytad, vagy elütötted? Mondd már!

-Teljesen hülye voltam! Tettem az italába egy kis mérget, ami rosszul létet okoz! De csak keveset tettem bele!

-Ezért ennyire nem mehettél el ilyen messzire! Nem igaz, mi van ha komoly baja lesz, akkor te mész a börtönbe!

-De nem tudja, hogy én voltam, úgy is csak gyomorrontást okoz, semmi feltűnő nincs benne!

-És ha megvádol, hogy betettél neki valamit?

-Letagadom természetesen!

 

Eltelt két nap, Antoniniék nem látták a környéken Ranocchiát azóta, így kezdtek arra gyanakodni, hogy komoly baja van, főleg Antonini. Egyik nap ezt mondja a feleségének.

-Mi van, ha tényleg meghalt?

-Nem tudom, de azt igen, hogy már két napja nem volt otthon!

-Ezért mondom! Utána kéne nézni hol lehet!

-Érdeklődj az ismerőseinél.

-Én meg azokat nem ismerem! Mennem kell edzésre, majd utána járok ennek a dolognak.

Antonini elment edzésre, egyből Nestához ment oda és ezt kérdezte.

-Tudod hol van Ranocchia?

-Nem. Hol?

-Épp azt kérdezem, mert én sem tudom! Két napja nem volt otthon.

-Szerinted én tudom. Miért érdekel ez téged, állítólag nem kedveled, meg hát el szokott menni a szüleihez. Nem? Nem értem az aggódásodat.

-Félek, hogy baja esett.

-Miért? Mi történt volna?

Gyorsan kitalált valami hülye történetet, hogy ne kelljen az igazat mondani.

-Hát múltkor az utcán láttam, hogy az autó elütötte, pont siettem, ezért nem tudtam ott maradni. Akkor láttam utoljára.

-Akkor biztos kórházban van.

-Akkor is jó lenne tudni mi van vele.

-Hát igen! Menj be a kórházba és kérdezd meg!

-De nem tudom melyikbe vitték, ezért se mentem eddig.

-Ne aggódj, nincs semmi baja! Biztos, hogy egészségesen fog hazamenni.

-Jó, bízzunk benne.

Edzés után Antonini hazament, majd elment a családdal várásolni a városba és este, mikor hazajöttek, akkor már égett a villany a szomszédban.

-Úgy látom hazajött!

Szólalt meg Benedetta, ő vette észre előbb.

-Akkor nem halt meg és jól van!

-Menj és érdeklődj felőle!

-Persze, hogy gyanút fogjon?

-Csak vicceltem.

Másnap reggel Antonini, mikor felkelt, akkor kiült az erkélyre, ott reggelizett és azt figyelte mikor jön ki. Reggelizés közben ez nem történt meg, ezért még mindig ott ült. Majd Sofia jött ki hozzá, hozta a barbijait.

-Apa, barbizunk?

-Most nem tudok, kicsikém! Játszál Violával!

-De ő dedós! Dedósokkal meg nem akarok!

-Jó, egy pillanat! Várj meg itt, mindjárt jövök!

Lement, becsöngetett hozzá, majd gyorsan elbújt a bokor mögé, és leste mikor jön ki. Ajtót is nyitott, de nem volt látott senkit.

-Ki csöngetett? Jöjjön elő!

Antonininek esze ágában sem volt előjönni, nem akart gyanússá válni, megvárta, míg visszamegy és utána ment csak haza. Barbizott egyet Sofiával, majd ment edzésre.

-Este hazajött!

Mondta Nestának.

-Én mondtam! És jól van?

-Gondolom igen, csak tegnap este égett nála a villany, nem mentem át hozzá!

-Azért megkérdezhetted volna! Végül is a szomszédja vagy!

-Nem baj, biztos, hogy jól van, ha hazajött.

-Jólvan!

Edzés utána Antonini nem bírta megállni, hogy becsöngessen hozzá. Este meg is tette, Ranocchia ajtót nyitott.

-Szia! Ugye nem zavarok?

-Nem, csak nem értem minek jössz ide! Megint nincs otthon a feleséged?

-De most otthon van! Másért jöttem! Nem is emlékszel, hogy kibékültünk? Azt szeretném tudni, hogy jól vagy-e.

-Honnan tudtad, hogy rosszul voltam?

Gyorsan kitalált valamit, de valamiért nem jött össze, mert csak gondolkozás nélkül rávágta.

-Nesta mondta, hogy kórházban vagy! Hát onnan!

-Érdekes, mert ő sem tudott róla! Nem is tudott róla senki, csak akik fontosak!

-Akkor ezek szerint kiderítette valahonnan, mert nekem ő mondta! Ennyi! De azt nem mondta, hogy mi bajod volt.

-Szerinted? Valamit tettél a teámba, mert utána lettem rosszul, amikor indultam és egészen véletlenül neked pont akkor jött közbe valami, amikor megittam!

-Nem értelek! De most mi bajod volt? Fostál, vagy mi az isten?

-Mi közöd hozzá? Te nem is vagy a barátom!

-Most miért mondod ezt? Nem értelek!

-Mert csapdába csaltál, hashajtót adtál nekem! Igen nagy mennyiségben!

-Dehogyis, miért tettem volna? Üldözési mániád van!

-Akkor nem tudom, pedig nem ettem semmi olyat!

-De sose lehet tudni mi okozta. Na mindegy, felejtsd el az egészet!

-Jólvan, szia!

-Haragszol most?

-Nem, de ne játszd meg magad, hogy a barátom vagy!

-Majd rájössz, hogy a barátod vagyok, nem értem miért nem bízol bennem és miért van üldözési mániád.

-Te meg arra, hogy nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek gondolsz!

-Én nem mondtam, hogy hülye vagy! Majd meglátjuk mire jutsz a hülyeségeiddel! Jó gondolkodást! Majd keressél te, mert megbántottál most! Úgy érzem nem akarsz látni, mert azt hiszed, hogy hazudok neked és csapdába akarlak csalni! Nagyot csalódtam most!

Elszomorodott, majd elment. Ranocchia meg csak nézett utána.


2013 március 8, péntek

Negyedik rész

Antoniniékhez valaki kopogott, Benedetta nyitott ajtót, egy férfi állt ott, körülbelül az 50-hez közeledhetett.

-Miben segíthetek, uram? Talán eltévedt?

Kérdezte a fiatal asszony.

-Luca Antoninit meg a feleségét keresem.

-Én a felesége vagyok! És Ön kicsoda?

-Marco Ranocchia vagyok és nagyon komolyan el kell Önökkel beszélgetnem! Legyen szíves szóljon a férjének és menjünk el beszélgetni.

Benedetta tudta, hogy semmi jóra nem fog vezetni ez a beszélgetés, tehát minél hamarabb le kell koptatni ezt az embert.

-Sajnálom, de akkor nem fog senki se vigyázni a gyerekekre! Nem alkalmas most az időpont a komoly beszélgetésre!

Be akarta csukni az ajtót, de a férfi oda tette a lábát, hogy ne tudja becsukni.

-Várjon! Nem fogom tűrni, hogy csak így elküldjön, nem ezért sétáltam ennyit, hogy utána hazamehessek! Igen is beszélgetni fogunk.

-Milyen közös témánk lehetne! Nem is ismerjük egymást!

-Bemutatkoztam! Akkor már tud következtetni, hogy ki is vagyok!

-Jólvan, engem ez nem érdekel, menjen el! Nem én zaklatom azt a senkit, hanem ő mászlál utánam! Nem érti meg, hogy családom van! Inkább nevelje meg, ráférne arra a kölyökre!

Marco ideges lett, hogy ez a nőszemély ilyeneket hord össze.

-Mit hazudozik? Én nem így hallottam!

-Talán, mert hazudik magának és ártatlannak állítja be magát.

-A maga férje meg megütötte őt, mert maga nem bírt magával!

-Na, látja! Ez azt jelenti, hogy ő mászkál utánam!

-Tehát elismeri, hogy a férje megütötte a fiamat!

-Nem tudom, nem voltam ott, nem tudom mi történt kettőjük között! Elmenne már végre?

-Nem, mert én értelmesen szeretnék beszélgetni és a férjével is! Hívja ide!

-Nem egy ajtóban fogok beszélgetni.

-Én sem itt akarok, üljünk be valahová, meghívom magukat egy kávéra!

-Jólvan! Meggyőzött, de várjon egy percet, rá bízom valakire a gyerekeket!

De Cegliere akarta. Át is ment hozzá és bekopogott, hamarosan érkezett is a válasz, ajtót nyitott, de nem volt elragadtatva a látványtól.

-Nem hiszem el! Már megint mit akarsz tőlem? Most, hogy elment, rám szálltál?

-Csak valamire meg szeretnélek kérni!

-Semmit sem teszek meg neked.

-Sürgős dolgom akadt, vigyáznod kéne a gyerekekre!

-Ott van az apjuk, nem az én gyerekeim!

-De ő is velem jön és nem hagyhatjuk itt őket.

-Jó, vigyázok rájuk!

-Köszönöm, majd valamivel meghálálom!

-Nekem csak egy kérésem lenne majd utána.

-Oké. Mi lenne az?

-Majd akkor elmondom, amikor jössz a gyerekekért, most viszont hozd ide őket.

Hozta is, De Ceglie vigyázott rájuk, de nem volt nagy kedve hozzájuk.

-Hoztatok valami játékot?

Nem szólaltak meg, nagyon megvoltak ijedve, utána meg sírni kezdtek. De Ceglie tehetetlen volt, rá még nem bízott senki se gyereket, ez az első alkalom, így nem tudta mit kezdjen velük. Majd valaki megint kopogott, reménykedett benne, hogy talán a gyerekek szülei meggondolták magukat és visszajöttek értük, de szerencsétlenségére a gyerekek továbbra is a nyakán maradnak. Balotelli volt az, azért csöngetett át, mert megint egyedül volt és unatkozott.

-Jössz bulizni?

Kérdezte.

-Nem tudok sajnos, rám sózták a gyerekeket, nem hagyhatom itt őket.

-Miféle gyerekek és kik?

-Úgysem ismered őket és két kisgyerek. Ott vannak bent, most elaludtak szerencsére, az előbb sírtak.

-Az szar ügy! Én biztos itt hagynám őket, nem kötelességed vigyázni rájuk. Vagy te vállaltad?

-Dehogyis, ide sózták.

-Én biztos nem hagytam volna, na de mindegy, te tudod. Akkor ezek szerint nem jössz el?

-Látod, hogy nem tudok!

-Akkor majd legközelebb. De mi lenne, ha itt maradnék? Úgy unatkozom, mert a többiek elmentem és nem is szóltak! Nagyon haragszom most rájuk.

-Akkor maradj itt, nehogy megöljön az unalom!

-Oké, köszi! Csináljunk valami vicceset a gyerekekkel!

-Mire gondolsz? Mi vicceset lehet csinálni két kisgyerekkel?

-Mondjuk kifestjük az arcukat és felöltöztetjük őket ilyen vicces ruhába, szóval bohócot csinálunk belőlük.

-Ha akarod, akkor megcsinálhatjuk.

Közben Benedetta és Antonini elment Marcoval beszélgetni. Meghívta őket egy kávéra, amiért hajlandóak voltak eljönni csak azért, hogy beszélgessenek. Azonban nem egy baráti beszélgetést akart velük folytatni. Azonnal ezzel kezdte a beszélgetést.

-Aki a fiamat bántani meri, annak velem gyűlik meg a baja és ezt halál komolyan mondom.

-Miről beszél? Senki sem bántotta!

Háborodott fel Antonini.

-Én nem így tudom, folyamatosan zaklatják, maga ráadásul meg is ütötte! Tagadja itt előttem?

-Ki érne hozzá? Nem mocskolnám be vele a kezemet! Egy retkes cigány, aki a feleségemre hajt.

Majd Benedetta is megszólalt.

-Nem érti meg, hogy férjnél vagyok és nem leszek soha az övé.

-Én nem ezt a verziót hallottam!

-Biztosan hazudik, de nem is várhatjuk el, hogy nekünk higyjen, minthogy a fiának. Nem igaz?

-Először is megkérném, hogy normálisan beszéljenek róla, mert nem állok jót magamért. Mi az, hogy retkes cigány?

-Bocsánat, nem akartam így fogalmazni, de mi tisztáztuk magunkat, hogy mi nem bántjuk őt és nem is akarjuk. Mennénk is, mert nincs erre sok időnk. Gyere, Benedetta!

-Menjenek csak, de ha megint bántják, akkor nem fogják ennyivel megúszni!

Erre már nem reagáltak, hanem elmentek. Marconak meg volt róluk a véleménye, természetesen nem hitt nekik, inkább hazament.

 

Közben De Ceglie és Balotelli elvoltak a gyerekekkel. Hoztak festékeket, hogy fessenek, közben ők összefirkálták a gyerekek arcát és jókat szórakoztak. Valaki kopogott, vakószínűleg az anyjuk, valóban Benedetta jött értük.

-Na, hogy viselkedtek a gyerekek?

-Nagyon jól!

Mikor bement, majd elájult, mikor meglátta őket. Ki is akadt, hogy miféle dolog ez, hogy ilyeneket csinálnak.

-Ezt nem hiszem el! Ti felelőtlen senkiháziak!

Balotelli csak nevetni tudott rajta, de De Ceglienek nem volt már ilyen jó kedve.

-Menj csak! Vidd a kölykeidet! Nem is kell fizetned, csak annyit kérek, hogy szállj le rólam és ne rajtam keresd a szeretődet, mert elment, és nem fog visszajönni! Keresd meg és engem ne keverj bele!

-A gyerekekre sem tudsz vigyázni, vicc, amit itt csináltatok, mint valami óvodás kölykök lennétek!

Megfogta a gyerekeket, majd elment, ismét becsapta az ajtót.

-Ezt nem hiszem el! Mindig becsapja az ajtót.

-Amúgy ki ez a nő?

-Mittudomén! Az induláskor megpillantottam egy régi ismerőst, mellé ültem a buszon és megbeszéltük, hogy egy szobában alszunk, mivel mindketten egyedül voltunk, így mégiscsak jobb volt. Az út alatt ez a nő odajött hozzá, odébb álltam, hogy tudjanak beszélgetni, de a fiú nem akarta látni, többször is elküldte, de a nő piócáskodott. Aztán ezerszer idecsöngetett, hogy lássa, de ő nem akarta látni, többször is ki kellett dobni ezt a pióca nőt. Egyik reggel a gyerekeit használta fel, hogy dobálják az ablakunkat, erre is ébredtünk, azt akarta, hogy nézzen ki hozzá. Biztos, hogy volt közöttük valami, közben a nőnek van családja, sőt a férje meg is ütötte az ismerősömet féltékenység miatt. Nem tudom mi ennek a háttere, de a fiú elment pont emiatt. Na, de engem ez baromira nem érdekel, nem vagyok vele annyira jóban, hogy ez érdekeljen és mindent tudjak róla.

-Értelek, ez elég gázos. De ha nem a te dolgod és semmi közöd hozzá, akkor ne is törődj vele. Elment, elszaladt a problémák elől. Biztos, hogy ezért ment el, nem akart a szemükbe nézni.

-Azért ment el, mert a nő zaklatta még a kiránduláson is folyton rátapadt, tényleg nem hagyta békén.

 

Benedetta lefektette a gyerekeket, Antonini meg nem tudta, hogy kire hagyta rá őket, amíg ők el voltak beszélgetni Ranocchia apjával.

-Ki vigyázott a gyerekekre, amíg mi el voltunk?

Kérdezte kissé ingerülten.

-Az egy barátom vigyázott rájuk.

-Hol van itt neked barátod?

-Igazából csak egy ismerős, másra nem is tudtam volna őket ráhagyni. Na, de hagyjuk most ezt.

-Engem érdekel, hogy ki vigyázott a gyerekekre, amíg távol voltunk! Itt van a szállodában?

-Igen!

-Akkor mutatsd meg hol lakik!

-Menj már a fenébe, rohadtul unlak már!

A nő kiszaladt a szobából, Antonini inkább hagyta, ki is borult, nem bírta ezt a sok veszekedést a feleségével. Hogyan hozhatná helyre a házasságát? Talán benne lehet a hiba, mert feleslegesen féltékenykedik, de ezt nem volt hajlandó beismerni. Eszébe sem jutott, hogy magában keresse a hibát, azt gondolta, hogy ő tökéletes és semmiről sem tehet, hanem mindenről Benedetta. Na, de vajon ki fogja felnyitni a szemét?

 

Ranocchia most már megnyugodott, azonban arról nem tudott, hogy az apja elment Antoniniékkel beszélni. Beszélgetett az interneten Bennel.

-Na mi újság barátom? Már rendbe jöttek a dolgok?

-Igen, de csak úgy tudtam, hogy eljöttem onnan és nem tudják hol vagyok.

-Miért menekültél el? Ez gyávaságra vall!

-Ez nem gyávaság! Inkább készüljek ki?

-Te tudod, de én a helyedben bosszút állnék rajtuk, így nem bánhatnak veled.

-Mire lenne jó? Ugyanúgy nekem is szar lenne!

-Kielégítést érzel, hogy ők is szenvednek, ahogy te eddig miattuk. Ez jó érzés.

-Nekem nem az. Bocsi!

-Te tudod, nem szabadna hagyni őket nyugodtan élni.

-Mire jó az? Komolyan nem értelek téged, csak én is idegbeteg lennék tőle.

-Jó, akkor ne csinálj semmit, de ez így nem helyes, mert látják, hogy milyen gyenge vagy és mégjobban rád szállnak.

-Ez nem gyengeség kérdése.

-Inkább nem szólok bele, úgysem fogod azt csinálni, amit mondok. Csak jó tanácsot adok, rajtad áll, hogy megfogadod-e vagy sem.

 

Marco hazajött, Claudia vacsorával várta a férjét.

-Hol voltál? Nem azt mondtad, hogy ma otthon leszel?

Kérdezte az asszony.

-Csak volt egy kis dolgom. Majd elmesélem!

-Rendben!

-Szólj a gyereknek, hogy jöjjön vacsorázni. Mit csinál?

-Nyomja a gépet és azt mondja, hogy a haverjaival beszélget.

-Mondd már meg neki, hogy azok nem haverok!

-Hiába mondjuk, úgy is azt fogja mondani, hogy a haverjai! Megyek szólni neki.

Claudia ment szólni Ranocchiának, hogy jöjjön vacsorázni.

-Kész a vacsora, kisfiam! Gyere most azonnal!

-Jó, csak még elköszönök!

-Jaj, nem kell ezektől elköszönni! Szokj le erről az egészről.

-Megyek mindjárt!

Folytatta a beszélgetést Bennel, bosszantotta, hogy pont most kell mennie, mikor nagyon jól belemelegedtek a beszélgetésbe.

-Mennem kéne enni!

Írta meg Bennek!

-Akkor menj, én megvárlak itt! Ha mégis mennem kell, akkor írok.

-Oké. Köszi!

Ment is enni.

-Már azt hittem nem is jössz!

Szólt Marco.

-De, jövök, csak tudod, hogy ilyenkor el kell köszönni.

-Abba hagyhatnád már ezt! Csak magadat teszed tönkre!

-De miért? Én így jól érzem magam.

Miközben ő evett, addig egy másik netes haverja, Laura ráírt.

-Szia! Te még beszélsz Shane-nel?

Shane az egykori ellensége volt. Azért haragította magára 2010 nyarán, mert fikázta Adam Lambertet, a meleg amerikai énekest, ez nem tetszett Shane-nek, mert ő nagy glambert volt, egy oldalt is vezetett az énekesről. Mindenki nyalt neki, mert féltek tőle a kis tinédzserek. Shane, vagyis Kővágó Eszter 1987-ben született, tehát ő már túl van a tinédzser évein. Akkoriban néha idegesítette, de megegyeztek, hogy nem írnak többé egymással. Azonban ott volt Laura és Vivi, a testvérpár, akik nem bírtak magukkal, és folyamatosan zaklatták Shane-t. Ranocchia meg már rég lezárta magában ezt az időszakot, de mindig visszajött valahogy, így soha sem maradt abba. Majd ebéd után visszaült a géphez, akkor látta, hogy írt Laura.

-Szia. Már rég nem beszélek vele és ezt te is tudod!

Írta vissza neki.

-Oké, csak megkérdeztem.

-És te beszélsz még vele?

-Ritkán.

Igazából mindennap beszélt vele és Vivivel zaklatták ál msnekkel. Folytatta Bennel is a beszélgetést.

-Na, finom volt a kaja?

Kérdezte Ben.

-Ne kérdezz hülyeségeket!

-Most mi bajod van?

-Semmi!


2013 február 26, kedd

Harmadik rész

Reggel De Ceglie és Ranocchia arra ébredtek, hogy valaki gumilabdával bombázza az ablakot. De Ceglie ébredt fel előbb, ezért ő nézett ki. Két kislány állt ott, nem sokkal később Ranocchia is felkelt, ő egyből tudta kik ezek a gyerekek.

-Ismered őket?

Kérdezte De Ceglie.

-Hát persze! Ezek direkt csinálják! A gyerekeket használják fel, hogy zaklassanak engem! Átkozottak!

Becsukták az ablakot, majd elhúzták a függönyt. De Ceglie próbálta megnyugtatni Ranocchiát.

-Lemenjek? Megmondjam nekik?

-Nem kell, semmire sem megyünk vele!

Továbbra sem hagyták abba. Egyszercsak valaki kopogott.

-Majd én kinyitom! Hátha ők azok!

Mondta De Ceglie, majd ment is ajtót nyitni. Antonini volt az, idegbeteg volt, nem szólt semmit, hanem fellökte De Cegliet és bement. Ranocchiát kereste, ugyanis arra ébredt, hogy a felesége nem fekszik mellette és a gyerekek sincsenek sehol. Szó nélkül odament hozzá és behúzott neki egyet, hogy eleredt az orra vére.

-Te normális vagy?

-Hol van a feleségem és a gyerekeim? Te átkozott! Tudom, hogy itt rejtegeted őket!

-Ha tudni akarod, akkor nézz ki! Dobálják az ablakomat!

Kinézett, látta ott a gyerekeket, majd Benedetta is előjött. Semmit sem értett.

-Mi folyik itt? Magyarázatot követelek!

-Látod? Nem én zaklatom őt, hanem ő zaklat engem! Most már látod?

-Így akartatok randizni!

-Nem akarok vele randizni és le lehet rólam szállni! Most meg takarodj ki innen!

Benedetta már eltűnt, ahogy meglátta Antoninit. De Ceglie és Ranocchia kitették Antoninit, majd bezárták az ajtót.

-Jelentsd fel testi sértésért! Mi az, hogy csak úgy beront és megüt téged? Ezt hogy képzeli?

-Elmegyek a szüleimhez és vissza sem jövök! Oda biztos nem jönnek utánam!

-Menj csak, ezeket tényleg nem lehet elviselni! Sajnálom, hogy így alakult neked ez a kirándulás!

-Megyek is, de előbb felhívom őket.

 

 

Közben Antonini veszekedett a feleségével a két gyerek előtt.

-Mit képzelsz, oda állsz az ablaka alatt és a gyerekeket használod fel arra, hogy kinézzen?

-Te nem vagy normális! Levittem a gyerekeket játszani, mert nem bírtak magukkal reggel, arról már nem tehetek, hogy dobálták az ablakokat!

-Véletlenül sem szóltál rájuk, tudtad nagyon jól, hogy az a kis senki ott lakik!

-Rájuk szóltam, akkor hallgattak is rám, de 10 perc múlva megint dobálták! Esküszöm, hogy így volt!

-Nem nagyon hiszek neked!

-Miért kell állandóan veszekedésben lenni?

-Te provokálod, nem bírsz magaddal!

-A te hülye féltékenységed miatt van.

-Hagyjuk! Lehet, hogy hazamegyünk, fölöslegesen jöttünk el, csak itt is idegeskedni kell emiatt az idióta miatt! El fogom intézni, hogy költözzön el!

-Hagyd már abba, semmi közöm hozzá!

-De azért keresed a társaságát!

-Csak bebeszéled magadnak, különben is fiatalabb nálam jóval.

-Nálad ez nem számít!

-Zárjuk le a témát, ne beszéljünk többet erről!

 

Ranocchia elővette a gépét és megint kockult, miközben De Ceglie egy új naplementét festett. Megint ráírt Ben.

-Szia! Mi újság?

-Hát nem sok jó. És veled?

-Megvagyok, elkezdtem az új sorozatomat írni, majd felteszem a blogra. De te miért nem vagy rendben? Mi történt már megint?

-Hogy ez az ostoba nő folyton zaklat, reggel a gyerekeit küldte oda, hogy dobálják az ablakot labdával, hogy kinézzek neki, és a férje meg engem vádol, hogy én akarok tőle valamit. Folyton fenyeget.

-Ez szörnyű! Szerintem ne hagyd magad! Verd be a képét a fickónak.

-És azzal mire megyek? Úgy is én húzom a rövidebbet, mint mindig!

-Kedvem lenne odamenni és beolvasni neki.

-Ráadásul meg is ütött váratlanül. Kopogott, a haverom kinyitotta neki, őt félrelökte és engem meg minden szó nélkül megütött.

-Mit képzelnek magukról? Én a helyedben bosszút állnék rajtuk! Ezek még azt sem érdemlik meg, hogy éljenek.

-Ne is beszéljünk róla.

-De ezt nem hagyhatod annyiban, csak a fejedre fognak nőni! Ne hagyd, hogy parancsolgassanak neked!

-Nem is fogom hagyni, majd kiállok magamért

-Úgy legyen! Nézd meg ezt a videót.

Belinkelt egy videót, Ranocchia ráment és elkezdte nézni. Ben küldött neki egy rezgőt.

-Na várj! Nézem a videódat!

-De ne most! Most beszélgetünk!

-Akkor minek linkelted be?

-Hogy később megnézzed!

-De akkor már nem fogom, na mindegy, akkor nem nézem meg!

Kiikszelte, amúgy sem érdekelte annyira, valami mexikói sorozatból volt egy jelenet benne.

Majd De Ceglie megszólalt, miközben festette a naplementét.

-Mit gépelsz úgy nagyon?

-Csak beszélgetek valakivel.

-Anyukáddal?

-Nem, most nem vele. Csak egy ismerőssel.

-Ja, oké!

Kicsit később De Ceglie elkészült a festménnyel, megmutatta Ranocchiának.

-Na, hogy tetszik?

Nem volt ez a mutogatás a szokása, mert eddig senkit sem érdekelt, de most minden biztatónak tűnt, hogy talán Ranocchiát érdekli.

-Nagyon szép! Tehetséges vagy!

-Köszönöm!

-Nem értem, hogy a környezeted miért nem látja ezt.

-Én sem, de nem foglalkozom velük. Magamnak csinálom és kész!

-Jól teszed, hogy nem hallgatsz másokra.

-Most akkor el fogsz menni?

-Nem! Meggondoltam magam, eljövök a kirándulásra és nem fog érdekelni, ha ők is ott lesznek. Szembe kell néznem velük és nem elmenekülni mint egy nyuszinak.

-Jó! Igazad van! Majd kiállok melletted, ha szükséges lesz.

-Köszönöm!

Délután összegyűlt a csapat és elmentek kirándulni, volt egy idegen vezető is, ő mutatott be mindent a városban. Benedetta nem igazán figyelt, őt nem érdekelte az ilyesmi dolgok, Ranocchiával volt elfoglalva. Egyfolytában őt bámulta, majd egyre közelebb ment hozzá, de nem feltűnően. Antonini még nem vette észre, hogy felesége eltűnt mellőle, ő odafigyelt az idegen vezetőre.

De Ceglienek feltűnt, hogy a nő egyre közelebb van hozzájuk, direkt figyelte, majd ezt súgta Ranocchiának.

-Ez a nő megint nem bír magával, figyelem, és egyre közelebb jön. Mit fogsz tenni?

-Menjünk távolabb!

Odébb is álltak nagyon gyorsan, Ranocchia már tiszta ideg volt ettől, egy perc sem nyugta sem lehet ettől.

-Lehet, hogy mégis el kellett volna mennem!

-Ne! Ne menj el, ezek a fejedre nőnek! Tudod mit? Hívd ki a rendőrséget!

-Hogy kiröhögjenek? Tudod mikor.

-Mondd meg ennek a nőnek a magadét! Legyél egy kicsit keményebb!

Majd végül Benedette odalépett bátran.

-Valami baj van? Miért távolódtok úgy tőlem? Nem értelek titeket!

Csinált egy műnevetést, ezért Ranocchia nagyon csúnyán nézett a nőre.

-Miért nézel így rám? Tudod, hogy nagyon bírlak!

-Tudom, hogy balhét akarsz! Tudod nagyon jól, hogy a férjed nem bír engem elviselni és provokálni akarod őt, de én nem vagyok a játékszered meg nem fogsz engem felhasználni, hogy bosszantsd a férjedet, keress mást, aki vevő rá, de engem felejts el!

Majd elszaladt, De Ceglie ottmaradt. Benedetta utána akart szaladni, de a fiú lefogta.

-Engedj el, te marha!

-Ne menj utána, hagyd békén a francba vagy mindenről beszámolok a férjednek, amit most tettél! Na, eredj!

Majd elengedte és messzebb állt tőle. Ranocchiának betelt a pohár, ő ezt nem írja tovább, összecsomagolt, majd elment a szüleihez. De Ceglienek hagyott ott egy üzenetet. A szülei, Marco és Claudia már nagyon várták, hogy lássák már őt, hogy menjen már el hozzájuk. Amúgy elég gyakori, hogy meglátogatja őket, amint szabadideje engedi, utazik is hozzájuk.

-Na végre! Már azt hittük nem is jössz!

-Tudjátok, hogy mindig eljövök hozzátok, amikor szabadidőm engedi.

 

Délután vége lett a kirándulásnak, visszamentek a szállodába. De Ceglie mikor bement a szobájába, az asztalon egy papír volt. Odament és megnézte, akkor látta, hogy ez egy üzenet, amit Ranocchia hagyott neki ott. Ez állt benne:

„Elmentem a szüleimhez, nincs kedvem részt venni ezen az idióta kiránduláson. Kikapcsolódni jöttem, erre meg azok is megjelentek, így nem lehet pihenni, ha folyton zaklatnak, elég lesz otthon elviselni őket. Örülök, hogy találkoztunk, remélem még összefutunk valahol! Nagyon szépek a festményeid, ne hagyd abba a festést soha, ne foglalkozz a negatív véleményekkel! Minden jót!”

De Cegliet egy kicsit bosszantotta, hogy elment, ahelyett, hogy szembe szállt volna velük, de talán igaza van. Ha már kikapcsolódni akart, nem akarta idegeskedésekkel meg veszekedésekkel eltölteni az időt. A levélben elbúcsúzott tőle, tehát inkább nem akarta felhívni, hátha ezzel zavarná és útban lenne neki. Inkább csinált egy nagy takarítást a szobában és ha már egyedül van, rendet is tart, nem kell mások után pakolnia. Mikor kivitte a felmosó vödröt, Benedetta állította meg.

-Nahát, te mit csinálsz?

-Takarítok. Nem látod? Lehet, hogy te nem szoktál, de nekem fontos, hogy tisztaság legyen.

-De hát ez a takarítónők dolga!

-Nem várok, nagy kupi volt a szobában, nem bírtam elviselni.

-Ranocchia is segít neked?

-Nem!

-Hát akkor mit csinál?

-Alszik!

Mondta dühösen, majd továbbment. Benedetta elhitte, ezért bement a szobában, de nem volt ott senki.

-Nincs is itt! Mit hazudik?

Mikor De Ceglie visszajött, ideges lett.

-Ezt nem hiszem el! Minek jössz be?

-Azt mondtad alszik, de nincs itt!

-Mert elüldözted! Miattad ment el!

-Hol van? Neked biztos elmondta!

-Nem mondta el, csak annyit, hogy elmegy! Na eredj innen ki!

Látott egy papírt az asztalon, ez a levél volt. Hozzányúlt, de De Ceglie ki akarta kapni a kezéből.

-Írt neked?

-Add vissza, nem rád tartozik!

-Tudom, hogy ő írt!

Elolvasta, majd De Cegliehez vágta a papírt.

-Szóval a szüleihez ment. Hol laknak?

-Nem tudom!

-De tudod, hisz jóban vagy vele! Biztos ismered a szüleit!

-Annyira nincs szoros kapcsolat köztünk és hagyj engem békén ezzel, nem tudom hol van és kész!

-Jólvan, úgy is kiderítem!

Elment, becsapta az ajtót maga után. De Ceglienek már elege volt.

Benedetta visszament a helyére, mintha mi sem történt volna, azonban Antonini megkérdezte hol volt.

-Te hol voltál?

-Csak sétáltam lent.

-Annál a kreténnél voltál, igaz?

-Dehogy voltam nála, azt sem tudom hol van, a kiránduláson sem volt ott!

-Ne hazudj, én láttam a kiránduláson, biztos, hogy utána mászkáltál!

-Hagyjál már, nem érdekel engem az a senki, nem tudom mit féltékenykedsz rá!

 

De Ceglie naplementekor kiült a szálloda kertjébe, mert most valami újat akart festeni, bár a naplementét semmiből sem volt hajlandó kihagyni. Most nem tengerpartot akart, hanem a szálloda kertjét. Azonban nem sokáig élvezhette az egyedül létet, ugyanis Balotelli megzavarta. Ő amúgy ghánai bevándorlók gyermeke, akit később egy olasz házaspár örökbefogadott. Látta, hogy ott van De Ceglie és mivel mindketten egyedül voltak, úgy gondolta az lesz a legjobb, ha odamegy hozzá, legalább addig is ismerkedik.

-Hello!

Lépett oda hozzá.

-Szia! Ismerjük egymást?

Kérdezte De Ceglie.

-Azt hiszem még nem

Válaszolta Balotelli, majd tovább kérdezett.

-Mit festesz? Egészen király lesz!

-Naplementét! Amúgy a kertet festem le naplementével.

-Az zsír! Nagyon tehetséges vagy, én nem tudnék ilyet csinálni.

Ő ilyen laza csávó volt, nagyszájú és imádta a jó bulikat meg a jó nőket.

Antoniniékhez kopogott valaki, Benedetta nyitott ajtót, ott egy középkorú férfi állt, körülbelül 50 éves lehetett.

-Miben segíthetek, uram? Talán eltévedt?

-Luca Antoninit keresem meg a feleségét.

-Igen, én a felesége vagyok! És Ön kicsoda?

-Marco Ranocchia vagyok és komolyan el kell beszélgetnem Önökkel! Kérem hívja ide a férjét!

Benedetta tudta, hogy ez a beszélgetés semmi jóra nem fog vezetni, azonnal szabadulni akart ettől az embertől.


2013 február 9, szombat

Második rész

2011. március 12-én reggel gyűlik össze a kis csapat, hogy elinduljanak kirándulni Assisibe. Ranocchia ledöbbent, amikor meglátta az Antonini családot, akikkel nem volt jóban. A veszekedés óta eltelt 2 hónap, de mikor találkoztak, akkor mindig feszült volt a légkör, de egyáltalán nem szóltak egymáshoz, még köszönni se köszöntek.

-Ezt nem hiszem el! Eljövök, hogy kikapcsolódjak, hogy ne kelljen a képüket nézni, erre meg ők is itt vannak!

Távolabb állt tőlük, de Benedetta kiszúrta.

-Hallod? Itt ez az idegesítő szomszéd fiú!

-Jó, legyen csak, engem nem érdekel!

-Igazából engem sem, csak mondtam, hogy itt van!

Hamarosan felszálltak a buszra, Ranocchia megpillantott egy régi ismerőst, de gondolkozott rajta odamenjen-e hozzá. Mi van ha nem ismeri fel? Meg különben is alig beszéltek, inkább csak látásból ismerték egymást. Végül úgy döntött, hogy nem megy oda, nehogy kiröhögje ő is, de úgy adta a sors, hogy a buszon egymás mellé kerültek. Ranocchia elfoglalt egy helyet, és mivel kevés volt a hely, az illető nem tudott üres helyre ülni, így ő mellé ült le.

-Bocsi, szabad még ez a hely?

Kérdezte.

-Igen.

Válaszolta Ranocchia. De Ceglie le is ült. Így hívták: Paolo De Ceglie. Neki is ismerős volt Ranocchia, de ő sem merte megkérdezni, inkább elővette a naplementés könyvét és azt olvasta. Így ment el körülbelül egy fél óra, majd De Ceglie betette a könyvet az előtte lévő ülés zsebébe. Előttük Balotelli ült és egy feka haverja, akik egész végig nem bírtak magukkal. Összevissza ugrándoztak és üvöltöztek. De Ceglie megszólalt végül, nem tudta magában tartani a véleményét, úgy érezte meg kell valakivel osztania.

-Borzalmas! Hihetetlen, hogy egy perc nyugalma se lehet az embernek ilyen hülyék miatt.

Ranocchia örült neki, hogy végre hozzá szólt, így már megmerte kérdezni, amit szeretett volna.

-Téged hogy hívnak?

-Paolo De Ceglie. Na, és téged?

-Akkor ezért voltál ennyire ismerős! Tudtam, hogy te vagy!

-Te meg Andrea Ranocchia vagy, igaz?

-Igen.

-Akkor jól tudtam.

-Miért nem kérdeztél meg?

-Féltem, hogy nem te vagy. Ennyi erővel te is megkérdezhetted volna.

-Hát, én sem mertem.

Kicsit később De Ceglie megint megszólalt.

-Érdekel téged a naplemente?

-Igen, az szép.

-Imádok kimenni a tengerre és megnézni nyáron a naplementét, legfőképpen csak ezért megyek el a tengerpartra. Van, hogy lefestem. Imádok festeni.

-Az jó. Majd megmutatod a festményeidet?

-Igen, végre valakit érdekel! Mindenki leszólt és hülyeségnek tartották.

-Nem értenek a művészethez. Milyen emberekkel voltál te körülvéve, hogy emiatt leszóltak?

-A korombeliek mind bulizni mennek, isznak, cigiznek meg csajoznak, engem meg kinéznek, mert nem csinálom ezt.

-Akkor rossz társaságba keveredtél, én sem csinálom ezeket, bár én is egyedül maradtam. Új helyre költöztem és egyetlen barátom sincs ott, ráadásul az egyik szomszéd ki nem állhat. Tudod hol vannak az én barátaim?

-Gondolom a régi helyeden.

-A szülővárosomban, ahol a szüleim élnek. És azt tudod hol van?

-Nem. Honnan tudnám, ha nem mondod el?

-Assisiben.

-Komolyan? Akkor most meg is fogod őket látogatni?

 

Közben Benedetta ezt mondta.

-Mi lenne, ha kibékülnénk vele? Mégiscsak a szomszédunk.

-Folyton róla beszélsz, bár tudnám miért.

-Nem hiszem el, hogy te örök haragban akarsz vele lenni.

-Ha ezen múlik, akkor igen, mert nem engedem azt az alakot a közeledbe! És te se mehetsz oda hozzá nélkülem!

-Te féltékeny vagy rá, pedig semmi közöm hozzá!

-Maradj a helyeden és nézd levegőnek!

-Odamegyek hozzá kibékülni!

-Nem mész sehová! Rossz példát mutatsz a gyerekeknek!

-Jó, akkor legyünk vele örökre haragban a hülye féltékenységeid miatt!

Egy darabig csöndben voltak, a gyerekek aludtak, majd Antonini is elszundított. Benedetta kihasználta ezt az alkalmat, felállt és megkereste Ranocchiát. Nézett kifele az ablakon, De Ceglie meg a naplementés könyvet olvasta. Benedetta megzavarta őket.

-Bocsi! Nem zavarok!

De Ceglie eltette a könyvet.

-Nem! Miben segíthetek, hölgyem?

-Nem hozzád jöttem, hanem a melletted ülőhöz.

Ranocchia odanézett, fogalma sem volt mit akarhat ez a nő.

-Menj el innen, mert a férjed ideges lesz és rajtam fogja levezetni, abból meg nem kérek!

-Nem fog észrevenni, mert most alszik! Hagy üljek le melléd!

De Ceglie nem nagyon akart felállni, a nő rászólt.

-Felállnál?

A fiú kissé bunkónak tartotta, mert még a hangneme sem volt a megfelelő, de azért felállt, hogy beszélgessen Ranocchiával, félre is állt, vitte a könyvét. Benedetta leült De Ceglie helyére.

-Mit akarsz tőlem?

Kérdezte Ranocchia.

-Csak arra gondoltam, hogy tök szar így rosszban lenni. Szomszédok vagyunk, nem élhetünk így!

Közben rágózott és hatalmasakat csámcsogott.

-Én nem haragszom rátok, a férjed az, aki ki nem állhat engem!

-Majd vele is meg kell beszélned a dolgokat. Akkor te nem is haragszol ránk?

-Nem, én azt gondoltam, hogy ti utáltok engem, ezért is gyűlöltem ott lakni. Meg mikor megláttalak titeket, akkor igyekeztem lelépni, hogy ne legyek veletek egy légtérben, ne legyek a közeletekben, mert nem bírtok engem elviselni.

-Ez baromság, nem így állunk hozzád! Tiszteletben tartjuk, hogy ott laksz és nem is utálunk.

-De a férjed utál engem! Meg is mondta és ezért akarom, hogy elmenj, mert ha meglát téged velem, akkor engem fog bántani.

-Csak féltékeny, ne is törődj vele! Össze kell vele barátkoznod, hogy ez a kisebbségi érzése elszálljon és megbízzon benned.

-Igazából benned nem bízik. Van két gyereketek, de te elmész bulizni és leiszod magad annyira, hogy eltéveszted a házszámot. Neked kell változtatni és nem nekem. Na szia!

-Nem küldhetsz így el, így azt hangoztatod, hogy haragszol ránk!

-Nem így van, de látom nem érted, amit mondok! Ha te nem, akkor én megyek el innen!

-Veled nem lehet beszélni! Béküljünk már ki!

-Nem vagyunk összeveszve.

Közben Antonini felébredt, látta, hogy Benedetta nincs a helyén, körülnézett, ekkor látta, hogy Ranocchiával társalog. A buszon nem akart jelenetet rendezni, így, amikor leszállnak, elintézi. Várta, hogy visszajöjjön, de az út hátralévő részében vele volt, így De Ceglie sem tudott visszamenni a helyére, leült valaki más mellé. Így Balotelliék sem zavarják a hangoskodásukkal. Leszálltak a buszról, azonnal a szállodába mentek, hogy ki tudjanak pakolni. Ranocchia De Ceglievel ment egy szobába. Beköltözés után Antonini fel is kereste, kileste melyik szobában lakik és oda kopogott be. De Ceglie nyitott ajtót.

-Ranocchia veled van, ugye?

-Igen. Miért?

-Szólj neki légy szíves, beszédem van vele!

-Szólok neki!

Ment szólni.

-Nem tudom ki, de valaki beszélni akar veled!

-Ha az a nő, aki ott volt a buszon, akkor küldd el a fenébe!

-Nem, ez most férfi.

-Azt meg főleg küldd el!

Félt tőle valójában, de még magának sem merte bevallani.

-Miért? Mi a baj?

De Ceglie semmit sem értett.

-Majd elmondom, csak küldd el!

-Jó!

De már bejött, nem tudott már várni. Ranocchia ideges lett, hogy csak úgy besétál, mikor meg sem engedték neki.

-Ki engedett be?

-Veled akarok beszélni!

-Mondjad itt!

-De négy szem közt szeretném!

-Én nem megyek el veled sehová! Hagyjál békén!

Elkezdte kifele lökdösni, de Antonini nem nagyon hagyta.

-Ne bánj már velem így, te!

-Csak nem érted meg, hogy nem akarok veled beszélni!

-Akkor elmondom itt! Figyelmeztettelek, hogy ne menj a feleségem közelébe, de az úton végig vele voltál! Mit jelentsen ez?

-Ő jött oda hozzám, nem lehetett elküldeni.

De Ceglie közbeszólt.

-Így volt, odajött hozzánk és tiszta bunkón elkezdi, hogy álljak fel, mert ő le akar ülni.

-Nem kellett volna felállni. Miért nem küldtétek el?

-Erőszakos volt, semmi esetre sem akart elmenni. Azt akarta, hogy béküljek ki vele és veled. Meg, hogy veled is meg kell beszélni a dolgokat, mert nem jó, ha így ilyen haragban vagyunk folyton. Mondjuk ebben igaza is van. Én tőlem békülhetünk. Bár én nem utállak titeket, meg nem érzem úgy, hogy össze lennénk veszve.

-Jó, ki vagyunk békülve.

-Csak ennyi. Ezzel el is van intézve?

-Mit vársz? Hogy majd jó barátok leszünk? Ugyan már, örülj neki, hogy nem vagyunk haragban.

-Tehát akkor a részedről haragban voltunk. Mindig is éreztem.

-Aki a feleségemmel kikezd, arra igenis haragszom!

Ranocchiát idegesítette, hogy folyton ezzel vádolja, pedig még szándékában sem állt.

-Nem hiszem el, hogy te mindig ezzel jössz! Rohadt unalmas már! Ezek szerint nem túl megbízható a feleséged, ha ilyeneket gondolsz! Beszéld meg ezt vele és engem hagyjatok ki a baromságaitokból!

-Ezt még nagyon meg fogod bánni!

Antonini távozott, becsapta maga után az ajtót. De Ceglie teljesen ki volt akadva, bár nem tudta, hogy Ranocchia mibe keveredett ezekkel.

-Kik ezek a bunkó emberek? Honnan ismered ezeket?

-A szomszédok az új helyemen. Ki akartam kapcsolódni, de nem fog menni! Fogalmam sem volt, hogy ezek is jönnek!

-Rohadt bunkók, főleg a nő! Hallottad, hogy mondta nekem, hogy álljak fel.

-Igen és miközben beszélgettünk csámcsogott folyton a rágójával.

-Úristen! Nő létére ilyen tuskó! De a férje se sokkal jobb.

-Nem hát! Borzalmasak! Gondolkozom is azon, hogy elköltözzek-e onnan, mert megkeserítik az életemet.

-Mit csinálnak veled?

-Igazából nem szólunk egymáshoz, de nem kerülheted el a kellemetlen találkozást, ilyenkor olyan gyűlölettel néznek rám.

-Az szar lehet, én elköltöznék.

-Azt is fogom tenni!

-Eléggé megkeseríti az ember napjait, ha ilyen szomszédai vannak. Váltsunk témát. Akkor megmutassam a naplementés festményeimet?

-Igen, ideje lenne kikapcsolódni, és nem ezekre gondolni. Remélem békén hagynak.

Közben De Ceglie elővette a festményeit, majd letette az ágyra.

-Mit szólsz hozzá?

-Nagyon szép! Ügyes vagy!

De Ceglie örült neki, ha valaki megdícsérte, nem nagyon történt ilyen, pedig tényleg gyönyörűen festett, csak senki sem becsülte meg.

-Te vagy az első aki ezt mondja! Már azon gondolkoztam, hogy abbahagyom. Egy hétig bírtam, utána megint festenem kellett, de ezeket már nem mutattam meg senkinek, úgysem érdekel senkit. Magamnak csinálom csak, senkinek semmi köze. Neked is csak azért mutattam meg, mert kérted.

-Ne hallgass rájuk, ez nagyon szép! Ne az ilyen hülye gyerekeket kérdezd meg, hanem mondjuk az idősebb korosztályt, vagy egy festőt. Őket biztos érdekelni fogja, és meghallgatnak.

-Igazad van, de én miért nem találkozom ilyenekkel? Apám is leszólogat, hogy minek foglalkozom ezzel, semmi értelme. Nekem a focival kell csak foglalkozni és nem ilyen baromságokkal. Teljesen lehangol.

-És anyukád mit szól hozzá?

-Ő semmit! Neki mindegy.

-De nem is kérdezted meg mit gondol a festményeidről?

-Azt mondja, hogy szépek, de tudom, hogy nem szívből jön neki.

-Testvéreid?

-Nincsenek.

-Nem értem a szüleidet, te vagy az egyetlen gyerekük és így lehordanak?

-Én sem értem, de már nem foglalkozom velük! Már nem is nagyon megyek, pedig régebbem, amikor csak tudtam, akkor elmentem. És a te szüleid? Ők milyenek?

-Szerencsére ők elfogadják a hülyeségeimet.

-Ugye nem azt akarod mondani, hogy hülyeség a naplemente, meg, hogy lefestem őket.

-Teljesen normális dolog, de amiket én csinálok. Ha te azt tudnád! Na, majd holnap elmondom, már késő van.

-Menjünk fürdeni. Ki megy előbb? Én vagy te? Inkább te menj!

-Jó!

Ranocchia elment fürödni, utána De Ceglie ment. Szét volt áztatva az egész fürdőszoba.

-Hogy lehet így fürödni? Atya úristen!

Hozott egy felmosót, Ranocchia nem értette mi jött rá.

-Mit csinálsz?

-Szét áztattad a fürdőt! Nem tudsz vigyázni?

-Bocsi!

Másnap reggel arra ébredtek, hogy valaki gumilabdával bombázza az ablakot. De Ceglie ébredt fel először, ki is nézett. Két kislányt látott. Majd Ranocchia is kijött, ő egyből tudta kik ezek a gyerekek.

-Te ismered őket?

Kérdezte De Ceglie.

-Hát persze! Ezek direkt csinálják! A gyerekeket használják fel, hogy zaklassanak engem! Átkozottak!

Becsukták az ablakot.


2013 február 7, csütörtök

Első rész

Budapesten él egy fiatalember, akit Bánfi Bencének hívnak. Benovelas néven ír mindenhová a neten, mivel jobb dolga nem akad neki a netezésen és a sorozatnézésen kívül. Barátai nincsenek, mert volt egy bizonyos betegsége, emiatt nem tud megmaradni a közösségekben, bár erről nem tehet. Jelenleg esti iskolába jár érettségiért, ez heti két nap elfoglaltság délután.

Bence 1986. szeptember 11-én született, az anyjával él. Idén már 27 éves lesz, és még egy barátnője sem volt még. A betegsége miatt szellemileg is vissza volt maradva vagy 10 évvel, így tehát egy kamasznak felel meg.

Ő ezt mondja magáról: 2013 a változás éve lesz, megváltozom, teljesen új életet fogok kezdeni. Egy művész vagyok, aki tud alkoti. Sorozatokat írok, amiket felteszek az oldalamra. Nem hagyom, hogy mások parancsolgassanak nekem, én élem a saját életemet. Rengeteg ember próbált már engem tönkretenni, de nem fogom annyiban hagyni, nem hagyom őket nyugton, mindenáron tönkreteszem őket én is, bosszút állok.

 

Most menjünk vissza egy kicsit az időben, körülbelül két évet ugrunk, így 2011-ben veszi kezdetét az Assisi cínű történet.

Ben a szokása szerint megint a gép előtt ült, most épp írta a legújabb sorozatát és megint kitalált egy tévé csatornát, amibe képzeletbeli sorozatokat tett, amiket ő írt. Közben meg forumokra írt és csak a dél-amerikai sorozatokról tudott beszélni, az ilyen témájú forumokat kereste. Volt két ember, akiket mindenáron bosszút akart állni, Marisela és Rácz Tibi. Velük körülbelül 5 évvel ezelőtt veszekedett mindig, és azóta nem tudja őket kitörölni a fejéből, már a rögeszméje volt ez a két ember. Csinált egy saját forumon és volt ennek egy olyan topicja, ahol a legutáltabb emberekről lehetett beszélgetni.

 

Közben Olaszországban szerveztek egy kirándulást Assisibe. Voltak bőven jelentkezők. 2011. március 12-én indul a csoport Milánóból és 22-én jönnek vissza.

Milánóban él Luca Antonini a családjával. Van egy felesége, Benedetta, és két lánya, a 3 éves Sofia és az 1 éves Viola.

Jelentkeztek ők is a kirándulásra. Antonini jelenleg a Milan játékosa, ezen a télen igen csak maga alatt volt, a teljesítményén is meglátszott. 2010-ben edzőváltás történt a csapatnél, és nála nem tud olyan jól játszani, mint az előző edzőnél. A szezon elején még szerette mindenki, de amikor egyre többet hibázott, mindenki rászállt. Volt olyan is, hogy róla kapták a gólt, és emiatt kaptak ki. Több csapattársa is leüvöltötte a fejét. Ráadásul mindenáron új embert akartak hozni a posztjára, mert annyira nem voltak vele megelégedve. Ezt túlságosan is a szívére vette, ezek mellett még a szurkolók is bántották a szavaikkal.

Nem olyan régen, januárban a szomszédjukba költözött Andrea Ranocchia. Ő az Interben játszott, akkor igazolt oda. Az előző lakó meg már novemberben elköltözött. Benedetta látta őt beköltözni, majd ezt kérdezte Antoninitől.

-Ismered az új lakót?

-Milyen új lakót?

-Most költözött be.

-Nem láttam még. Ki lesz az új szomszédunk?

-Egy fiú.

-Egyedül van?

-Szerintem igen.

-Oké!

Nem sokkal később Benedetta észrevesz egy hirdetést, ami kirándulást szervez Assisibe. Lenne kedve most elutazni egy kis időre, így szólt a férjének, aki beleegyezett, hiszen már rájuk fért a kikapcsolódás. A gyerekeket is magukkal viszik. Be is jelentkeztek, hogy biztosan maradjon nekik hely.

 

Elérkezett az este, Benedetta bulizni akart menni, ezt mondta Antonininek.

-Mi lenne, ha ma este elmennénk egyet szórakozni?

-Hová tesszük a gyerekeket?

-Ja, igen! Ez eszembe se jutott, mindig csak a gond van velük!

-Mi bajod van a gyerekekkel?

-Semmi, csak sok mindent nem tudunk kettesben csinálni miattuk, rábízni meg nem akarom idegen nőkre. Kár, hogy nincsenek szüleid, az én szüleim meg messze laknak.

-Ez van! Amúgy sincs kedvem bulizni! Inkább lefeküdnék aludni.

-Te mindig csak alszol! Miért?

-Mert fáradt vagyok!

-Menj! Aludj, mert csak ahhoz értesz! Felhívom a barátnőimet és elmegyek velük!

-Jó! Menjél csak! Csinálj vacsorát a gyerekeknek!

-Csinálj te! Fürdesd meg őket és fektetsd le!

Benedetta felhívott pár embert és velük ment el szórakozni. Antonini vacsorát csinált a gyerekeknek, asztalhoz hívta őket. Sofia már tudott egyedül enni, de a kis Violát meg kellett etetni. Majd fürödtek és lefeküdtek aludni, utána Antonini is álomra tudta tenni a fejét.

Odaát a szomszédban Ranocchia épp, hogy beköltözött, máris gépezett, mivel az interneten keresztül beszél a szüleivel, akik nagyon hiányoznak neki. Megbeszélte az anyukájával, hogy 9-kor feljön és beszélnek, de már 8-kor bekapcsolta a gépet, ahelyett, hogy kipakolna. Amíg várakozott, különböző dolgokat nézegetett a neten, régebben követte a mexikói sorozatokat, talált egy jó forumot. Ben forumára tévedt, írt is, hogy melyik a kedvenc sorozata, meg ilyeneket. Ben pont fent volt, és örült, hogy valaki írt a forumra, azonnal válaszolt is neki, és jól elbeszélgettek fél óráig a sorozatokról. Aztán Ben fel akarta venni MSN-en, hogy ott jobban tudnak beszélgetni. Felvette, Ranocchia elfogadta, és Ben azonnal ráírt.

-Szia! Ugye nem baj, hogy felvettelek?

-Szia. Nem.

-Itt tudunk beszélgetni a sorozatokról. Ám vannak saját sorozataim, megmutatom a blogomat. Nézd meg.

Belinkelte, Ranocchia megnézte.

-Jó a blogod, nekem tetszik.

-Tényleg? Neked nincs?

-Nincs, amúgy sem lenne rá időm.

-Értem. Ismered Mariselát?

-Nem. Az ki?

-Akit nagyon gyűlölök, együtt tettek tönkre Rácz Tibivel és bosszút álltam rajtuk, nem nyugodhatnak! Nem hagyom őket nyugodtan élni, ameddig csak élek.

-Mi történt? Miért vagy ilyen ideges rájuk.

Fél órán keresztül erről írt, közben feljött Ranocchia anyukája, így elkezdett vele beszélni, miközben Ben monológot írt Mariseláról és Rácz Tibiről. Majd mikor végzett, 5 perc után rezgőt küldött, mert Ranocchia nem reagált rá azonnal.

-Itt vagy? Mi van veled?

-Ja, igen! Bocsi.

-Elolvastad?

-Igen.

Igazából nem olvasta el, nem is érdekelte ez a sok baromság, amiket itt Ben összehordott.

-Akkor tudhatod, hogy tönkretettek engem.

-Igen. Sajnálom, hogy ez történt veled.

-Segítesz tönkretenni őket.

-Nem ismerem őket, mégis mit tudnék velük kezdeni?

-Majd megbeszélünk mindent.

Ranocchia most az anyukájával beszélt, addig Ben elkezdett valamiről magyarázni, de Ranocchia nem reagált rá, ezért rezgőt küldött neki, ez idegesítette, ezért rászólt.

-Hagyd már abba!

-De miért nem írsz? Nem is figyelsz rám!

-De figyelek, de közben beszélek az anyukámmal is.

-Most velem beszélsz! Ráér ő később is. Nem?

-Dehogyis, beszélek mindkettőtökkel. Nem értem miért baj ez.

-Azért, mert nem tudsz 100%-osan odafigyelni. Döntsd el kivel akarsz beszélni, mert olyan, hogy mindkettőnkkel, nincs! Vagy én vagy az anyukád. Na?

-Te tudod, de anyukámmal most mindenképp beszélni fogok! Ha így nem akarsz beszélgetni, akkor szia! És bocsi!

-Semmi gond, holnap beszélünk még. Szia!

Ben kijelentkezett.

Éjfél után körülbelül fél órával Benedetta kiszállt a taxiból, halál részeg volt, röhögcsélt magában. Még a házat is eltévesztette, véletlenül a szomszédba akart bemenni, de a kulcs nem passzolt, így nem nyílt ki az ajtó.

-Mi van ezzel a hülye kulccsal? Nem stimmel itt valami!

Ezért becsöngetett, nem akart vele kínlódni, és nem érdekelte, hogy ezzel felébreszt mindenkit. Véletlenül Ranocchiához csöngetett, ezért ő nyitott ajtót. Fogalma sem volt, hogy ki keresheti az éjszaka kellős közepén, mikor őt még itt senki sem ismeri, hisz csak ma költözött ide. Megnézte ki az, egy számára ismeretlen részeg nő állt az ajtóban.

-Miben segíthetek, hölgyem?

-Hát te meg ki vagy? Hogy kerültél a házamba?

-Úgy látszik eltévesztette a házszámot! Én itt lakom!

Benedetta nevetni kezdett, ennyire megártott neki az alkohol.

-Ne nevetess már! Ez a mi házunk, és fogalmam sincs, hogy te ki vagy, de nem zárhatsz ki a házamból!

Beerőszakolta magát a házba, majd ledőlt a kanapéra. Ranocchia tehetetlen volt, nem akart kidobni egy részeg nőt az utcára a hidegbe. Segítséget kért a szomszédtól, mert ők valószínűleg ismerik és haza tudják vinni. Antoninihez csöngetett be, fel is ébredt rá.

-Nem vitt kulcsot?

Ment ajtót nyitni neki, meg sem nézte ki az, egyértelmű volt számára, hogy a felesége az.

-Gyere be!

-Elnézést a zavarásért, de egy hölgy részegen becsöngetett hozzám és azt állítja, hogy ott lakik. Kitenni meg nem akarom és nem tudom hol lakik.

-Megyek, csak felöltözöm! Várj meg itt.

Nem sokkal később át is mentek, Antonini érezte, hogy Benedetta az a részeg nő, és ez be is igazolódott, mert a saját feleségét látta kifeküdni a kanapén, ekkor gyanakodni kezdett.

-Együtt voltatok el?

Kérdezte ijedten.

-Nem! Nem ismerem ezt a nőt!

-Ne hazudj! A szeretője vagy!

-Dehogyis, nem tudom miért mondod ezt!

-Hazudsz! Próbálod menteni magad, de nem fog menni! Nagyon vigyázz magad, mert könnyen meggyűlhet a bajod!

Majd Antonini felkapta a feleségét és távozott, miközben becsapta maga után az ajtót. Ranocchia érthetetlenül állt ott, fogalma sem volt mi folyik itt. Még csak most költözött ide, máris ilyenekbe keveredik, amiről egyáltalán nem tehet. Nem ő tehet róla, hogy Benedetta hozzá csöngetett be részegen, mert eltévesztette a házszámot, ha meg kirakja a hidegben, akkor is ő lenne a hibás. Mégis mit kellett volna tennie? Inkább visszafeküdt aludni, majd megoldódik a helyzet, ha meg nem, akkor így járt.

Reggel Antonini kelt fel hamarabb, ki is ment reggelizni, de nem sokkal később Benedetta kiment a konyhába. Nagyon rosszul festett.

-Annyira leittad magad tegnap este, hogy egy másik férfi ágyában kötöttél ki!

-Mi van? Miről beszélsz?

-Tegnap este lefeküdtél a szomszéd fiúval!

Benedetta nem értette, amire utoljára emlékezett, hogy nem tudott bemenni a házba, de azt már nem tudja, hogyan jutott be végül.

-Te megvesztél! Nem is vele mentem el, hanem a barátnőimmel, semmilyen férfi nem volt ott!

-Aha, persze, onnan kellett téged hazavinnem!

-Te hülye vagy! Én nem feküdtem le senkivel! Mivel tudod bizonyítani?

-Akkor most szépen átmegyünk hozzá és tisztázunk mindent!

-Ne már! Olyan szarul vagyok, mindjárt szétmegy a fejem!

-Kit érdekel? Most azonnal öltözz fel és megyünk!

Így is volt, átcsöngettek Ranocchiához. Ajtót nyitott.

-Szia, bocs a zavarásért, csak valamit tisztázni akarok!

Ranocchia már tudta, hogy az éjszaka történtek miatt jött.

-Nekem tiszta a lelkiismeretem! Nem ismerem a feleségedet, nem tudom miért jött ide és állította azt, hogy ez az ő háza és én meg mit keresek itt.

Benedetta mindent tagadott, mivel nem is emlékezett rá, annyira részeg volt.

-Én hozzád bejöttem? Na ne nevettess már!

-Igen.

Antonini is megerősítette.

-Így volt, innen kellett téged hazavinnem! Mondd meg légy szíves az igazat, hogy együtt voltatok-e az éjszaka.

-Mondom, hogy bejött és nem értette miért vagyok én itt. Szerinted ha csináltunk volna valamit, átcsöngetek hozzád? Gondolkozz már!

-Jó, de ha meglátlak vele, akkor neked véged! Na, húzzunk el innen!

Benedetta megszólalt.

-Nem tudom hogyan gondolhattad, hogy ezzel a torz gyerekkel ágyba bújok!

-Nem tudhatom, de ezt muszáj volt itt mondani? Most megbántottad szegényt!

Valóban megbántotta, de Benedetta direkt mondta a házában hangosan, hogy hallja meg. Ranocchia ezért el akart innen költözni, mert ez a nő belegázolt a lelkivilágába. És ráadásul meg lett fenyegetve, hogy ha a közelébe megy, akkor neki vége. Otthon Antonini leszídta a feleségét.

-Normális vagy? Lenyomorékozod a saját házában?

-Kit érdekel? Felidegesít, hogy azzal vádolsz meg, hogy vele töltöttem az éjszakát, nem is állnék vele szóba! Nem tudom hol élsz te!

-Most már elhiszem! Akkor nem csöngetett volna át, ez akkor eszembe sem jutott.

Ranocchia bekapcsolta a gépet, megint beszélt Bennel és közben egy hirdetésre akadt, ami Assisibe kirándulást szervez, jelentkezett is rá, így legalább hazamehet egy kis időre a szüleihez. Azonban arról fogalma sem volt, hogy Antoniniék is ott lesznek.

-Szia! Mi újság!

Írt rá Ben.

-Szia, bocs, most nagyon magam alatt vagyok.

-Mesélj! Mi történt?

Elmesélte hogyan bántak vele Antoniniék, ekkor Ben monológba kezdett, nagyjából a lényeg ennyi volt:

-Ezek az emberek azt sem érdemlik meg, hogy éljenek! Állj rajtuk bosszút, veled nem bánhatnak így! Undorítóak.