Eltelt egy hónap, mindenki a helyén volt. Antonini és Ranocchia között továbbra is az elleségeskedés ment. Ranocchia próbálta kerülni, de Antonini mintha kereste volna vele a konfliktust. Egyik nap a nagy áruházban futnak össze, Ranocchia próbált menekülni, de Antonini elkapta őt.

-Csak nem előlem bújkálsz?

-Szerinted?

-Persze, hogy kerülni akarsz, nem akarsz velem szóba állni.

-Csak tudnám minek keresed folyton a társaságomat?

-Na mit gondolsz. Miért?

-Hogy piszkáljál, nem tudom mire jó ez neked.

Antonini nevetett, ekkor Ranocchia továbbakart menni, de lefogta.

-Ne menj el!

-Hagyjál már békén!

-Te nem tudod az igazi szándékomat!

-Semmi jó nem lehet benne.

-Dehogynem! Ki akarok békülni! Semmi értelme ennek a folytonos ellenségeskedésnek.

-Ezt én is így gondolom! Akkor ezentúl kerülni fogsz, úgy ahogy én téged?

-Nem ezt akarom, hanem azt, hogy barátok legyünk!

-Jó, legyünk! Bár annyira nem bízok benned!

-Azt majd az idő megoldja! Meghívlak egy teára.

-Sajnos nem fogadhatom el, mert sietek!

Ment volna tovább, de Antonini megint megállította.

-Nem kell sietned, meghívlak egy teára és ha mondom, akkor el is fogadod.

-Ki vagy te? Mit parancsolgatsz nekem?

-Nem parancsolgatok, de ha mondom, hogy gyere velem, akkor nem tűrök el kifogásokat!

-Így akarsz lenni a barátom? Úgy beszélsz velem, mint a kutyával!

-Bocsánat! Tényleg nem vettem magam észre! Ha szépen kérlek, akkor jössz?

-Akkor talán igen, de akkor tényleg nagyon szépen kérj!

-Ne szórakozz már! Légy szíves gyere, meghívlak egy teára!

-Jólvan, menjünk!

-Ez az!

Beültek valahová, Antonini odament a pulthoz.

-Mindjárt jövök! Hozom a teát. Milyet kérsz?

-Nem lenne egyszerűbb, ha én is jönnék?

-Nem, mert elfoglalják az asztalunkat, így is alig van hely!

-Akkor mindegy, csak gyümölcsös legyen.

-Oké!

Elment megvenni, majd mikor sorra került.

-Jó napot!

-Jó napot! Két gyümölcsös teát kérek szépen.

-Milyen fajta legyen? Van citromos, meggyes, almás fahéjas, málnás, epres, barackos, erdei gyümölcsös, narancsos.

-Akkor legyen két málnás.

-Oké, azonnal hozom!

A lány kiöntötte két csészébe a forró vizet, majd odaadta a két tea filtert, a citromlevet meg a cukrot Antonininek.

-Köszönöm!

Kicsit odébb állt, hogy a következő vendég is odaférjen. Beáztatta a filtert mindkettőbe, majd visszament az asztalhoz.

-Málnás az jó lesz?

-Igen.

Letette Ranocchia elé.

-Ízesítsd be magadnak, nem tudom hogy szereted!

Elfogyasztották a teát, majd Antonininek megcsörrent a telefonja, bár nem hallatszott, mert le volt halkítva a telefonja.

-Rezgek, fel kell vennem! Mindjárt jövök!

Felvette és odébb állt, majd később visszajött és ezt mondta Ranocchiának.

-Most el kell mennem, sürgősen közbe jött valami. Majd máskor bepótoljuk!

-Rendben, menj csak! Szia!

-Szia!

Antonini elment, lassan Ranocchia is távozott. Hazafelé menet rosszul lett, nagyon erősen elkezdett fájni a gyomra, hogy nem tudott talpon maradni. Lefeküdt a földre összekuporodva, mást nem tehetett. Az emberek megnézték, de egyiknek sem jutott eszébe, hogy segítsenek rajta, még csak oda sem mentek hozzá, hogy megkérdezzék mi a baj. Vagy talán csak nem akartak neki segíteni. De nem sokáig volt így, mert azért valakinek megesett rajta a szíve, még ha nem is tudta, hogy mi történt vele, megkérdezte tőle. Mario, az alacsony, kövér termetű ember odalépett hozzá.

-Mi a baj? Segíthetek?

-Nagyon rosszul vagyok, vigyél el orvoshoz!

Alig bírt beszélni.

-Fel tudsz állni! Elkísérlek akkor!

-Nem tudok! Meg fogok halni!

-Hívom a mentőket! Fogalmam sincs mi lehet veled!

-Nem tudom, de nagyon fáj a hasam!

-Ételmérgezés lehet, abba meg nem fogsz belehalni, főleg nem ilyen fiatalon!

Mario kihívta a mentőket, 10 perc múlva jöttek is. Be kellett vinni a kórházba, Mario is elkísérte, mert nem volt vele senki és nem akarta egyedül hagyni, bár nem sokat ért vele, mert úgy is csak egy idegen számára, de legalább érzi a törődést, és hogy valaki foglalkozik vele. Egy kicsit várnia kellett, közben felhívta Luigit, a testvérét, hogy csak később megy haza.

-Szia! Azt hiszem kicsit később érek haza, tehát ne várjál!

Megbeszélték, hogy elmennek kirándulni.

-Most miért? Nem akartunk ma elmenni? Vagy elfelejtetted?

-Dehogy felejtettem el! Csak közbe jött valami, ezért később megyek, de mindenképp elmegyünk! Legyél türelmes és ne hivogassál.

-Mondd el mi fontosabb a mi közös programunknál!

-Majd otthon elmondom, telefonon kicsit hosszú lenne elmondani.

Letette a telefont, hogy ne tegyen fel több kérdést. Majd odament az orvoshoz.

-Milyen az állapota?

Kérdezte izgatottan, mintha már elég régóta ismerte volna, pedig csak most látta először.

-Nincs semmi ok aggodalomra, hamarosan rendbe jön! Ételmérgezés, de ha távozik minden, akkor újból jól lesz. Rosszat ehetett, ez lehet az oka.

-Micsoda megkönnyebbülés! Sokkal rosszabbnak tűnt.

-Pedig csak ennyi.

-Akkor jó, azért itt maradok vele, érdekes, hogy senki sem jön be hozzá.

-Mert még nem értesítette a rokonokat, de nem sokára megteszi, amint jobban lesz. Maga kicsoda?

-Ja, én senki, csak az utcán láttam, hogy rosszul van és úgy éreztem, hogy segítenem kell neki.

-Ezt jól tette!

-Hát igen, nem hagyhattam csak úgy ott. De most mennem kell, van egy kis dolgom!

-Akkor nem tudja hogyan lehet elérni az ismerőseit, családját?

-Nem, nem ismerem ezt a fickót!

Mario elment.

 

Közben Antonini hazaért, azonban egy kicsit nyugtalan volt, felesége meg nem tudta mi történt vele.

-Miért vagy te ennyire feszült?

-Semmi! Nem is vagy feszült!

-De az vagy! Látom rajtad! Összefutottál azzal a Ranocchiával?

-Ja, igen! Összefutottunk és beszéltünk is!

-És mi volt?

-Semmi! Hagyjuk!

Majd leült a kanapéra, utána meg teljesen kiborult, amit Benedetta végképp nem értett.

-Mit csinált veled, hogy így ki vagy akadva?

-Nem érted? Lehet, hogy meg fog halni!

Az asszony igen csak megdöbbent ezen a kijelentésen.

-Miért? Mit csináltál vele? Leszúrtad és otthagytad, vagy elütötted? Mondd már!

-Teljesen hülye voltam! Tettem az italába egy kis mérget, ami rosszul létet okoz! De csak keveset tettem bele!

-Ezért ennyire nem mehettél el ilyen messzire! Nem igaz, mi van ha komoly baja lesz, akkor te mész a börtönbe!

-De nem tudja, hogy én voltam, úgy is csak gyomorrontást okoz, semmi feltűnő nincs benne!

-És ha megvádol, hogy betettél neki valamit?

-Letagadom természetesen!

 

Eltelt két nap, Antoniniék nem látták a környéken Ranocchiát azóta, így kezdtek arra gyanakodni, hogy komoly baja van, főleg Antonini. Egyik nap ezt mondja a feleségének.

-Mi van, ha tényleg meghalt?

-Nem tudom, de azt igen, hogy már két napja nem volt otthon!

-Ezért mondom! Utána kéne nézni hol lehet!

-Érdeklődj az ismerőseinél.

-Én meg azokat nem ismerem! Mennem kell edzésre, majd utána járok ennek a dolognak.

Antonini elment edzésre, egyből Nestához ment oda és ezt kérdezte.

-Tudod hol van Ranocchia?

-Nem. Hol?

-Épp azt kérdezem, mert én sem tudom! Két napja nem volt otthon.

-Szerinted én tudom. Miért érdekel ez téged, állítólag nem kedveled, meg hát el szokott menni a szüleihez. Nem? Nem értem az aggódásodat.

-Félek, hogy baja esett.

-Miért? Mi történt volna?

Gyorsan kitalált valami hülye történetet, hogy ne kelljen az igazat mondani.

-Hát múltkor az utcán láttam, hogy az autó elütötte, pont siettem, ezért nem tudtam ott maradni. Akkor láttam utoljára.

-Akkor biztos kórházban van.

-Akkor is jó lenne tudni mi van vele.

-Hát igen! Menj be a kórházba és kérdezd meg!

-De nem tudom melyikbe vitték, ezért se mentem eddig.

-Ne aggódj, nincs semmi baja! Biztos, hogy egészségesen fog hazamenni.

-Jó, bízzunk benne.

Edzés után Antonini hazament, majd elment a családdal várásolni a városba és este, mikor hazajöttek, akkor már égett a villany a szomszédban.

-Úgy látom hazajött!

Szólalt meg Benedetta, ő vette észre előbb.

-Akkor nem halt meg és jól van!

-Menj és érdeklődj felőle!

-Persze, hogy gyanút fogjon?

-Csak vicceltem.

Másnap reggel Antonini, mikor felkelt, akkor kiült az erkélyre, ott reggelizett és azt figyelte mikor jön ki. Reggelizés közben ez nem történt meg, ezért még mindig ott ült. Majd Sofia jött ki hozzá, hozta a barbijait.

-Apa, barbizunk?

-Most nem tudok, kicsikém! Játszál Violával!

-De ő dedós! Dedósokkal meg nem akarok!

-Jó, egy pillanat! Várj meg itt, mindjárt jövök!

Lement, becsöngetett hozzá, majd gyorsan elbújt a bokor mögé, és leste mikor jön ki. Ajtót is nyitott, de nem volt látott senkit.

-Ki csöngetett? Jöjjön elő!

Antonininek esze ágában sem volt előjönni, nem akart gyanússá válni, megvárta, míg visszamegy és utána ment csak haza. Barbizott egyet Sofiával, majd ment edzésre.

-Este hazajött!

Mondta Nestának.

-Én mondtam! És jól van?

-Gondolom igen, csak tegnap este égett nála a villany, nem mentem át hozzá!

-Azért megkérdezhetted volna! Végül is a szomszédja vagy!

-Nem baj, biztos, hogy jól van, ha hazajött.

-Jólvan!

Edzés utána Antonini nem bírta megállni, hogy becsöngessen hozzá. Este meg is tette, Ranocchia ajtót nyitott.

-Szia! Ugye nem zavarok?

-Nem, csak nem értem minek jössz ide! Megint nincs otthon a feleséged?

-De most otthon van! Másért jöttem! Nem is emlékszel, hogy kibékültünk? Azt szeretném tudni, hogy jól vagy-e.

-Honnan tudtad, hogy rosszul voltam?

Gyorsan kitalált valamit, de valamiért nem jött össze, mert csak gondolkozás nélkül rávágta.

-Nesta mondta, hogy kórházban vagy! Hát onnan!

-Érdekes, mert ő sem tudott róla! Nem is tudott róla senki, csak akik fontosak!

-Akkor ezek szerint kiderítette valahonnan, mert nekem ő mondta! Ennyi! De azt nem mondta, hogy mi bajod volt.

-Szerinted? Valamit tettél a teámba, mert utána lettem rosszul, amikor indultam és egészen véletlenül neked pont akkor jött közbe valami, amikor megittam!

-Nem értelek! De most mi bajod volt? Fostál, vagy mi az isten?

-Mi közöd hozzá? Te nem is vagy a barátom!

-Most miért mondod ezt? Nem értelek!

-Mert csapdába csaltál, hashajtót adtál nekem! Igen nagy mennyiségben!

-Dehogyis, miért tettem volna? Üldözési mániád van!

-Akkor nem tudom, pedig nem ettem semmi olyat!

-De sose lehet tudni mi okozta. Na mindegy, felejtsd el az egészet!

-Jólvan, szia!

-Haragszol most?

-Nem, de ne játszd meg magad, hogy a barátom vagy!

-Majd rájössz, hogy a barátod vagyok, nem értem miért nem bízol bennem és miért van üldözési mániád.

-Te meg arra, hogy nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek gondolsz!

-Én nem mondtam, hogy hülye vagy! Majd meglátjuk mire jutsz a hülyeségeiddel! Jó gondolkodást! Majd keressél te, mert megbántottál most! Úgy érzem nem akarsz látni, mert azt hiszed, hogy hazudok neked és csapdába akarlak csalni! Nagyot csalódtam most!

Elszomorodott, majd elment. Ranocchia meg csak nézett utána.